2013. május 5., vasárnap

Anatómia


       Leonardo hosszú élete alatt több mint ötven éven át dolgozott. Ez lenyűgöző, bármilyen megközelítésből is nézzük. Úgy tűnhet, ha végignézzük életpályáját, hogy ez első évtizedekben felkészült arra, ami a későbbi munkáinak alapjául szolgál majd. Ez pedig az anatómia. Ez lehetett az a terület, amihez megvolt minden adottsága, és vágya arra, hogy felderítse, mi rejtőzik az emberben. Ezt azért írom így, mert akkoriban az orvostudomány nagyon gyerekcipőben járt még. Ő is többször megjegyzi, hogy nem akar soha beteg lenni, és kiszolgáltatni magát az orvosoknak. Az emberi testről nem tudtak szinte semmit, mert a boncolás istenkáromlásnak számított. Leonardo ezzel a hittel szembeszállva esténként emberi testeket vágott fel, hogy megtudja mi van a bőr alatt.
       Már az ókori görögöket, és rómaiakat is érdekelte az emberi test, és minden bizonnyal végeztek boncolásokat ezekben a korokban, sőt Leonardo idejéig is, titokban persze. Ez a tabuként kezelt cselekedet erkölcsileg a leginkább elítélendőnek számított a korai reneszánszban. Csak, és kizárólag egy nagyon bonyolultan beszerezhető engedéllyel lehetett boncolásokat végezni, de azt is egy külön erre a feladatra kiválasztott orvosi csoportnak, és kizárólag oktatási célból.
       Több olyan rajzot is láthatunk Leonardo- tól, amit állati testekről rajzol boncolás közben – főként tehenek, és ökrök rajzai – azonban emberen elvégezni ugyanezt nagy elszántságot feltételez. Évekkel később, első emberi testen elvégzett boncolása után így ír:
„Tíznél is több emberi tetemet boncoltam fel; kibontottam minden egyes szervet, és eltávolítottam az ereket körülvevő legparányibb húsdarabkákat is anélkül, hogy egyszer is vérzést idéztem volna elő a testben… És mivel egy bizonyos testen nem lehet sokáig dolgozni, kutatásaim egyes fázisaihoz több tetemet is fel kellett használnom, hogy végére járhassak annak, amire kíváncsi voltam, sőt egyes vizsgálatokat kétszer is elvégeztem, hogy a különbségekből levonjam a tanulságot. Aligha akad olyan ember, aki kedvét leli az efféle munkában, s ha a természetes irtózást sikerül legyűrni, akkor az a gondolat borzaszt el, hogy az éjszakai órákat ezeknek a szétfűrészelt, és megnyúzott holttesteknek a társoságában töltsük, amelyeket még nézni is szörnyű…”(i.m.)
       Ahogy azt ő is írja, csak éjszaka tudott dolgozni, amikor az emberek aludtak. Mivel még nem ismerték, hogy hogyan tartósítsák a testeket, így valóban fennállt az a probléma, hogy hamar bomlásnak indultak. Leonardo így ezen körülmények között dolgozott, gyorsan, és roppant kényelmetlenül. Eszközeit ugyan maga tervezte, és készítette, azonban az alanyokkal már nem volt ilyen könnyű dolga. Ahogy már fentebb megemlítettem, eretnekségnek számított felnyitni egy emberi testet, így nagyon nehéz volt azt beszerezni. Ugyan bizonyíték nincs rá, hogy honnan szerezte be a holttesteket, de annyi bizonyos, hogy Leonardo akkoriban már hatalmas tekintéllyel rendelkezhetett, és elképzelhető, hogy kapcsolatait vetette be, hogy engedélyt szerezzen.
       Néha- néha visszaütött az állati testeken való tanulmányozás, mert sokszor azokat a tapasztalatokat, amiket akkor tett, az emberi szervezetre is alkalmazta. Ezt remekül alátámasztja az az értekezése, amit az anyaméhről írt, miszerint virágszerű nyúlványok, és méhlepényszigetek találhatóak meg benne – és ezt rajzzal is illusztrálta. Ez igaz is volna, csak a szarvasmarha méhére, nem a női testre.
 - A kutatásainak nagy részét az emberi koponyára szentelte, amivel a kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva mintegy harminc éven át foglalkozott. Amikor már volt rá lehetősége, azt kezdte el kutatni, hogy milyen kapcsolat van a szem, és az agy között. Megvizsgálta, hogy a látóidegek hogyan vezetnek ki a szemgolyó hátsó részén, és hogyan csatlakoznak az agyhoz. Ő volt az első, aki rajzot készített a látóideg kereszteződéséről. Ezzel megelőzte az orvostudományt, ami nem tudta megmondani akkor, hogy mi történik a fejben a látást illetően.
       Azért, hogy tovább tudja vizsgálni a koponyaüreget, a szarvasmarhák boncolásakor alkalmazott technikához nyúlt vissza; viaszt fecskendezett bele. Így rajzokat tudott készíteni az agykéreg redőiről, és az agykamrákról.
 - Mint művész, úgy mindenképp kellett, hogy foglalkoztassa az izmok egymáshoz kapcsolódása, de anatómiai szemmel nagyon sokat foglalkozott vele. Kutatásai kiterjedtek arra, hogy egyes izmok hogyan működnek akkor, ha felemeljük az egyik végtagunk, vagy miként kapcsolódik ez az agyhoz, és az idegrendszerhez. Amit a központi idegrendszer hierarchikus piramisáról bebizonyított, egy az egyben megfelel a valóságnak: „Az idegszállak a hozzájuk tartozó izmokkal együtt olyan módon vannak alárendelve a gerincvelőnek, ahogy a közkatonák a tiszteknek. Az idegdúcok pedig úgy engedelmeskednek a sensus communis- nak, mint a tisztek a kapitánynak; végül a sensus communis úgy szolgálja a lelket, mint a kapitány a tábornokot. (i.m.) Igen sajátos hasonlatokat használ ugyan, de a lényeg kiérezhető belőle.
       Először a végtagok, majd az arc izomzata érdekelte. A mimika is egy olyan terület volt, ami lenyűgözte őt. Az, hogy bizonyos arcmozdulatoknál, mely izmokat használunk, nagyon lekötötte a figyelmét. Próbálta ezeket a megfigyeléseit feljegyezni, de ezek csak részben maradtak ránk.
 - Leonardo szaporodással kapcsolatos vizsgálatait főként az embriológia területén végezte. Itt is nagy benyomást tett a munkájára az állatokon tett boncolási kutatás, viszont feltételezések szerint egyszer alkalma nyílt rá, hogy egy hét hónapos emberi magzatot tanulmányozzon. Erről a magzatról készülhetett az a rajza, amit sokan a legkiválóbb anatómiai tárgyú rajzának mondanak. Feltételezhetően ő volt az első, aki pontosan lerajzolta, hogy miként helyezkedik el a gyerek az anyaméhben.
 - Időt, és energiát nem kímélve foglalkozott a szívvel, és a keringési rendszer tanulmányozásával. Ugyan helytelen következtetésekre jutott, de volt néhány fogalom, amikre rátapintott. A keringés szót használta, és rájött, hogy mi a hajszálerek, és az aorta szerepe a testben. De nem ismeri fel a szív és a vérkeringés közötti szoros együttműködést.

       Leonardo- nak nem csak azt köszönhetjük, hogy elindította az orvostudományt az anatómia terén, hanem hogy kitűnő művészi érzékének hála úgy maradtak fönn rajzai, ahogy talán senki nem tudta volna megörökíteni az embert. Az a féle ábrázolási technika, amit ő is használt, ötszáz évvel megelőzi korát; a metszet- és a rétegelemzés eljárást alkalmazta, amit a számítógép elterjedésével lett használatos. Gyakran a tanulmányok több féle szögből, és mozdulatból, háromdimenziós alakban vannak szemléltetve, ami szintén meglepő.
       Leonardo mindig is valamilyen sémát kutatott, ami az emberi test elemzésében áttért egyfajta filozofikus felfogásra. Az univerzum működésével akarta összhangba hozni az emberi testet, mert a lekicsinyített modelljének tekintette. Érdekes kettősség lép itt fel, mert Leonardo megtett mindent, hogy megismerje az embert, azonban az emberiséget nem szívlelte annyira. Több írásában is megemlíti, hogy mennyire lenézi embertársait. De mégis úgy tűnik ezzel ő maga könnyen megbékélt, mert szívét lelkét beleadta ebbe az akkor még feltáratlan tudományba.
       Minden bizonnyal ez volt az, amihez Leonardo a leginkább értett. A festészet idővel túl egyszerű volt számára, nem látott már benne kihívást. A matematika tudományát, be kellett látnia, hogy nem fogja mesterfokon űzni. Mérnökként is megállta a helyét, de valószínűleg abba is beleunt, mint oly megszokott tőle. Az anatómia volt az, ahol teljesen kiteljesedhetett, viszont egyesek nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget ma, mivel akkora áttörést nem ért el. Ugyanis nem mondott sokkal többet, mint az ókori görögök, azonban ő volt az a láncszem, aki összekapcsolta az elődök tudását az utókoréival, és kitörölte azon ismerettöredékeket, amik e kettő között voltak. De azt el kell ismerni, hogy olyan megállapításokat tett a saját korában, amiket évszázadokkal később igazolt a tudomány. Az is tény, hogy Leonardo után, már az anatómia tudomány lett, és már nem volt eretnekség, mint ő előtte. Amíg ő a fekete mágia árnyékával a háta mögött dolgozott, követői már orvosok voltak, akiket senki nem akart elítélni foglalkozásuk miatt.
       Azonban Leonardo tudtán kívül nem csak az orvoslást, hanem az utána következő művész generációknak is nagy segítséget nyújtott. Az anatómia a művészet sarokköve, és ezt Leonardo- nak köszönhetjük. A dologra ugyan egy évszázadot kellett várni, de a festők magát a boncolás folyamatát is megfestették a vásznon.

Találmányai



Hadigépek
Sarlós harci szekér


       A minden tekintetben látványos tervel Leonardo fő célja lehetett, hogy elkápráztassa Ludovico fejedelmet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a milánói tartózkodása első éveiben szentelte ere a gépezetre az időt. A szerkezet két, sarlókkal felszerelt kocsi, amit lovak hajtanak.
„ – A[…] rajzon jól látszik, hogy a lovak a sarló harci szekér közepén végighúzódó párhuzamos kocsirudak közé kell befogni. A gép nyilvánvaló nehézsége és veszélyessége ellenére feltételezhetjük, hogy amennyiben harcba küldik a harci szekeret, a lovak húzzák az egész szekeret.
 - A lovak által nagy sebességgel húzott harci szekér két nagy fogazott kerékkel támaszkodik a földön, ezek közül az egyiken peckek vannak, amelyek átadják a forgómozgást a fő pálcáskeréknek. Ezekre a kerekekre további két forgó penge is van szerelve az ellenség közeledésének megakadályozására.
 - A fő pálcáskerék, amelyet a kerekek hoznak mozgásba, átadja a forgási energiáját a két – hátsó és elülső – pengerendszernek.
 - A forgó kettős pengerendszer megakadályozza, hogy az ellenség hátulról megközelíthesse a harci szekeret.
 - A forgómozgást egy hosszú hajtótengely átadja az elülső pálcáskerék- rendszernek, mely működésbe hozza a kocsi fő fegyverét, egy nagy sarlóból álló szerkezetet.”
(Mario Taddei, Edoardo Zanon, Domenico Laurenza: Da Vinci, a feltaláló – Elmés szerkezetek Leonardo hagyatékából. Napraforgó, Budapest, 2005 – 90. oldal)

Szétszerelhető ágyú

       Ennek a tervrajza tökéletesen példázza, hogy Leonardo kéziratai, és rajzai milyen sorsra jutottak. A szétszerelhető ágyú rajza csak részleteiben maradt ránk, a többi a feledés homályába veszett. Annyit tudunk a megmaradt rajzról, hogy Leonardo a kezdeti éveiben készítette. De egyértelműen látszik, hogy már foglalkozott a témával, mert a rajz maga egy letisztázott ötlet, nem egy működő elme szétszórt agyszüleménye.
 „ – A lap két különböző szétszerelhető ágyú tervét tartalmazza. Egy ágyú szállításra szolgáló szerkezet lehet rendkívül egyszerű is, de Leonardo még olyankor is ügyelt az apró részletekre, ha a terv nem volt túl bonyolult. Ebben az esetben például a nagy távolságokra történő szállíthatóság és az álcázás problémájára javasolt egy kitűnő helytakarékos megoldást. A fő kérdés az ágyú összeszerelése, illetve ezen belül az ágyúcső mozgása és beemelése. A rajzon látható néhány fagerendának valószínűleg az ágyú álcázásában, vagy egy praktikus emelőszerkezettel való felemelésében lehetett szerepe. Hasonló megoldással lehet feltenni a nehéz fémtestet a kocsira és elszállítani a csata helyszínére további gépek (például csörlő vagy daru) segítsége nélkül.
 - Az ágyúcső azért is érdekes, mert a talphoz közelebbi részén egy ék van. Amikor a rudat leengedik, az ék valószínűleg felemeli az ágyútalpat, és szilárdan a talajhoz rögzíti. Az így rögzített és a talajról kissé felemet ágyútalp alá erős keresztgerendákat helyeznek, hogy rögzítsék a kerekeket a lövés alatt, amely igen erős kell, hogy legyen, tekintve az ágyú hatalmas méreteit. A kerekek tengelye meg van hajlítva, a fémabroncs pedig fogazott: Leonardo tudta, hogy a hajlított tengellyel a szerkezet stabilitása sokkal nagyobb, míg a kerekek azért fogazottak, mert a csatatéren az ágyúkat minden bizonnyal gyorsan kell szállítani a sokszor járhatatlan és csúszós terepen.”


Fedett harci szekér
       Leonardo egyik legismertebb terve egy olyan kocsi, amit egy kúp alakú pajzs véd. Úgy lett tervezve, hogy tudjon mozogni a csatamezőn, és hatalmas tűzerővel bírt volna. Viszont Leonardo felhagyott a terv megvalósításának ötletével, mert úgy tűnt, hogy a gyakorlatban nem lehet megvalósítani. Leonardo itt mutatta meg először a mérnöki munkásságában, hogy túlszárnyal korán, amit kortársai is észrevettek. Bár ez a szemlélet – hogy befedjék a harci szekeret, akár a teknősbékát már a középkorban is felmerült. – Csak hát Leonardo korában is, nem igazán lehetett megvalósítani. Leonardo ágyúsort tervezett a szerkezet kerület mentén, viszont csak úgy lehetett volna megvalósítani, hogy emberi, vagy állati erővel húzzák, akkor viszont ez a körben elhelyezett tűzerő nem lett volna hasznukra.
„ – Ennek a nagyra törő tervnek egyik legnagyobb hátránya, hogy a gép nehezen mozgatható a harctéren. Maga Leonardo is azt írta: ’Biztonságos és sérthetetlen fedett harci eszközöket készítek, s nincs az a sereg, amely visszavonulásra ne késztetnének, amikor ágyúikkal az ellenség sorai közé hatolnak.(Leonardo levele Lodovico Sforza- nak – részlet) A terv szándéka valószínűleg inkább a csodálat és megdöbbenés volt, mint a harctéri hatékonyság. A gépet elvben emberek hajtják – feltehetően nyolcan -, akik belülről irányítják a járművet és elsütik az ágyúkat.
       A harci szekeret hajtókarokkal és fogaskerekekkel mozgatják, de az egész szerkezet mozgatásához az emberi erő kevés, ezért Leonardo fontolóra vette, hogy lovakat vagy ökröket helyezzen el az eszköz belsejében, de ezeknek az állatoknak a jelenléte ilyen zárt és szűk helyen bizonyára rendkívül kényelmetlen lett volna.
 - A harci szekér működése egyszerű. A kezelők forgatják a középső hajtókarokat, mire a kerekek elkezdenek forogni. Ha egyszer elindul a harci szekér – teljesen sima talajt feltételezve – tovább már könnyebben haladna. A legnagyobb nehézség mindenképpen a kocsi elindítása, a rendelkezésre álló emberi energia, valamint a teljes szerkezet igen jelentős súlya közötti aránytalanság miatt. A gépezet olyan magas, hogy belül létrák kellenének, hogy a felső toronyba fel lehessen mászni; erre pedig szükség volna a megfigyeléshez, a célzás és a tüzelésre való jeladás miatt. A nagyszámú ágyúcsőnek 360 fokos a hatósugara.”


Kőhajító gép

       1485-1490 között tervezte Leonardo ezt a rugóval ellátott harci eszközt, ami azóta igen közkedvelt lett a harctéren (persze csak addig, amíg felváltotta a fegyver). Leonardo még ifjú korában kezdett gondolkodni ezeken a terveken, és egészen valószínűsíthető, hogy a régi munkáit elővéve finomított, és tökéletesített rajta. De észrevehetjük, hogy nem annyira a harci oldala, hanem a rugós szerkezete nyűgözte le annyira, hogy elég sokáig foglalkozzon vele.
„ – A kőhajító gép lőtávolsága elég nagy, ezért nagyon messze lévő célpontok ellen is használható. Ebben a tervben Leonardo megnövelte a harci eszköz teljesítményét, így a hatékonyságát is. A két nagy rugó, amelyet feltehetően hajlított fából lenne, nagyon erős lökésre képes. Amikor a rugót felhúzzák, a két ívelt karban feszültség keletkezik, és meghajlanak. Ekkor óvatosan felhelyezik a lövedéket a kanálra, és a kezelőnek már csak egy nagy ütést kell mérnie az elülső hajtókarra. A két ívelt kar hirtelen visszatér nyugalmi helyzetébe, kiengedik az emelőkart, amely messzire repíti a lövedéket. A szerkezet alkalmas gyújtólövedék kilövésére is.

 - A kilövés műveletének végeztével a kőhajító gépet rövid idő alatt újra lehet tölteni. A kezelő a kilövés után a hajtókar forgatásával visszahajlítja az ívelt karokat.  Leonardo egy automatikus blokkoló rendszert is tervezett az újratöltéshez: mivel a rugók nagyon merevek, a felajzás műveletét nem lehet kizárólag a hajtókarral végrehajtani, mert az a túl nagy erőhatástól nyilván eltörne. Nagyon valószínű, hogy a fogaskerék belsejében egy vagy több rúd van, amelyek a felajzás alatt megakadályozzák az ívelt karok kiegyenesedését. A felajzást az ilyen szerkezetekre jellemző klakk-klakk hang kíséri. A felszabaduló energia valószínűleg olyan nagy, hogy a vázat kötelekkel és cövekkel a talajhoz kell rögzíteni.”


Hangszerek

Dobgép

       Ma már nem igazán lehet tudni az eredetének a célját, csak a vázlatok maradtak ránk. Lehet az is, hogy utcai parádékra, katonai felvonulásokra tervezte a művész, de az is, hogy a csatatérre a sereg buzdítására, vagy az ellenfél megfélemlítésére. Leonardo tervei alapján készült ez a számítógépes grafika, amin jól látszik, hogy a gépet húzni kell. Ezt megtehette ember, és állat egyaránt, de a dob működött egy hajtókarral is, amihez nem kellett a szekeret mozgatni.
       Leonardo nagyon sokat foglalkozott hangszerekkel, mivel jó muzsikus hírében állt. Azonban szerette feltalálni azokat a hangszereket, amikkel játszott. Legtöbbet az ütős, és vonós hangszerekkel kísérletezett, amire egy kitűnő példa a dobgép. Olyan hangszereket akart feltalálni, melyeknek a hangereje tetszés szerint változtatható. Ezt ebben az esetben úgy próbálta meg elérni, hogy a dob alakját, térfogatát, és a membrán feszültségének szabályozásán próbált változtatni.

Lókoponyás lant
       Ezt a különleges hangszert Leonardo feltehetőleg a színpadra szánta, mint sem valódi zenélésre. Az alapkoncepciót az adta, hogy állati szerveket használjanak fel hangszerek gyártására, amivel már az őskorban is sokat foglalkoztak. Ezt a lantot feltehetően Lodovico Sforza- nak készítette, szín ezüstből, ami igazán megtetszhetett az uralkodónak.
„A lókoponya formájú lantot Leonardo inkább színpadi látványosságnak szánta, mint voltaképpeni hangszernek. Más hangszerekkel összehasonlítva tulajdonképpen nem tartalmaz érdekes elemeket sem technikai, sem hangszerkészítési szempontból. Már a prehisztorikus időben is készültek hangszerek állati szervek vagy csontok felhasználásával, de a feltaláló ezúttal is újított: felhasználta például a szájpadlás porcait a húrok rövidítésére (mint a mai gitár érintőinél), a fogakat kezdetleges húrrögzítőként (mint a hegedűnél a kulcsot), valamint a koponyaüreget rezonanciaszekrényként.”


Színházi találmányok 

       Akkoriban ez kicsit sem volt meglepő, mivel sok mérnők foglalkozott színpadi kellékek tervezésével. Leonardo már Firenzében elkezdte, de igazán, Milánóban teljesedhetett ki ezen a téren. A reneszánsz volt az a kor, amikor a színház megváltozott. A miniatűrré tett valóság először itt jelenik meg, és akkoriban elkövettek mindent, hogy ez a legtökéletesebb legyen. Legjobban az udvaroknál volt ez megfigyelhető. Ezért kedvelték annyira az automatákat, amik ezen filozófia szerint mind színpadon, mind ünnepélyeken is alkalmazhatóak voltak.
       Több terv, és valódi legyártás is született repülő szerkezetekről – angyalok, és démonok szárnyairól, és madarakról. De Leonardo tervezett egy olyan autót, ami tud magától gurulni, és nemcsak egyenes, hanem görbe pályán is. Sokat foglalkozott már Firenzében is ezzel a témával, és megdöbbentő rajzai születtek. Önműködő kocsi, amelyet az utasok vezetnek egy dinamikailag sokszorozó és átalakító rendszerrel. De az a kocsi, amelyet a színpadra tervezett sokkal fejlettebb – önmozgó rendszere rugókra alapul.