Találmányai

Hadigépek

Sarlós harci szekér

       A minden tekintetben látványos tervel Leonardo fő célja lehetett, hogy elkápráztassa Ludovico fejedelmet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a milánói tartózkodása első éveiben szentelte ere a gépezetre az időt. A szerkezet két, sarlókkal felszerelt kocsi, amit lovak hajtanak.

„ – A[…] rajzon jól látszik, hogy a lovak a sarló harci szekér közepén végighúzódó párhuzamos kocsirudak közé kell befogni. A gép nyilvánvaló nehézsége és veszélyessége ellenére feltételezhetjük, hogy amennyiben harcba küldik a harci szekeret, a lovak húzzák az egész szekeret.

 - A lovak által nagy sebességgel húzott harci szekér két nagy fogazott kerékkel támaszkodik a földön, ezek közül az egyiken peckek vannak, amelyek átadják a forgómozgást a fő pálcáskeréknek. Ezekre a kerekekre további két forgó penge is van szerelve az ellenség közeledésének megakadályozására.

 - A fő pálcáskerék, amelyet a kerekek hoznak mozgásba, átadja a forgási energiáját a két – hátsó és elülső – pengerendszernek.

 - A forgó kettős pengerendszer megakadályozza, hogy az ellenség hátulról megközelíthesse a harci szekeret.

 - A forgómozgást egy hosszú hajtótengely átadja az elülső pálcáskerék- rendszernek, mely működésbe hozza a kocsi fő fegyverét, egy nagy sarlóból álló szerkezetet.”

(Mario Taddei, Edoardo Zanon, Domenico Laurenza: Da Vinci, a feltaláló – Elmés szerkezetek Leonardo hagyatékából. Napraforgó, Budapest, 2005 – 90. oldal)

Szétszerelhető ágyú

       Ennek a tervrajza tökéletesen példázza, hogy Leonardo kéziratai, és rajzai milyen sorsra jutottak. A szétszerelhető ágyú rajza csak részleteiben maradt ránk, a többi a feledés homályába veszett. Annyit tudunk a megmaradt rajzról, hogy Leonardo a kezdeti éveiben készítette. De egyértelműen látszik, hogy már foglalkozott a témával, mert a rajz maga egy letisztázott ötlet, nem egy működő elme szétszórt agyszüleménye.

 „ – A lap két különböző szétszerelhető ágyú tervét tartalmazza. Egy ágyú szállításra szolgáló szerkezet lehet rendkívül egyszerű is, de Leonardo még olyankor is ügyelt az apró részletekre, ha a terv nem volt túl bonyolult. Ebben az esetben például a nagy távolságokra történő szállíthatóság és az álcázás problémájára javasolt egy kitűnő helytakarékos megoldást. A fő kérdés az ágyú összeszerelése, illetve ezen belül az ágyúcső mozgása és beemelése. A rajzon látható néhány fagerendának valószínűleg az ágyú álcázásában, vagy egy praktikus emelőszerkezettel való felemelésében lehetett szerepe. Hasonló megoldással lehet feltenni a nehéz fémtestet a kocsira és elszállítani a csata helyszínére további gépek (például csörlő vagy daru) segítsége nélkül.

 - Az ágyúcső azért is érdekes, mert a talphoz közelebbi részén egy ék van. Amikor a rudat leengedik, az ék valószínűleg felemeli az ágyútalpat, és szilárdan a talajhoz rögzíti. Az így rögzített és a talajról kissé felemet ágyútalp alá erős keresztgerendákat helyeznek, hogy rögzítsék a kerekeket a lövés alatt, amely igen erős kell, hogy legyen, tekintve az ágyú hatalmas méreteit. A kerekek tengelye meg van hajlítva, a fémabroncs pedig fogazott: Leonardo tudta, hogy a hajlított tengellyel a szerkezet stabilitása sokkal nagyobb, míg a kerekek azért fogazottak, mert a csatatéren az ágyúkat minden bizonnyal gyorsan kell szállítani a sokszor járhatatlan és csúszós terepen.”

Fedett harci szekér

       Leonardo egyik legismertebb terve egy olyan kocsi, amit egy kúp alakú pajzs véd. Úgy lett tervezve, hogy tudjon mozogni a csatamezőn, és hatalmas tűzerővel bírt volna. Viszont Leonardo felhagyott a terv megvalósításának ötletével, mert úgy tűnt, hogy a gyakorlatban nem lehet megvalósítani. Leonardo itt mutatta meg először a mérnöki munkásságában, hogy túlszárnyal korán, amit kortársai is észrevettek. Bár ez a szemlélet – hogy befedjék a harci szekeret, akár a teknősbékát már a középkorban is felmerült. – Csak hát Leonardo korában is, nem igazán lehetett megvalósítani. Leonardo ágyúsort tervezett a szerkezet kerület mentén, viszont csak úgy lehetett volna megvalósítani, hogy emberi, vagy állati erővel húzzák, akkor viszont ez a körben elhelyezett tűzerő nem lett volna hasznukra.

„ – Ennek a nagyra törő tervnek egyik legnagyobb hátránya, hogy a gép nehezen mozgatható a harctéren. Maga Leonardo is azt írta: ’Biztonságos és sérthetetlen fedett harci eszközöket készítek, s nincs az a sereg, amely visszavonulásra ne késztetnének, amikor ágyúikkal az ellenség sorai közé hatolnak.’(Leonardo levele Lodovico Sforza- nak – részlet) A terv szándéka valószínűleg inkább a csodálat és megdöbbenés volt, mint a harctéri hatékonyság. A gépet elvben emberek hajtják – feltehetően nyolcan -, akik belülről irányítják a járművet és elsütik az ágyúkat.

       A harci szekeret hajtókarokkal és fogaskerekekkel mozgatják, de az egész szerkezet mozgatásához az emberi erő kevés, ezért Leonardo fontolóra vette, hogy lovakat vagy ökröket helyezzen el az eszköz belsejében, de ezeknek az állatoknak a jelenléte ilyen zárt és szűk helyen bizonyára rendkívül kényelmetlen lett volna.

 - A harci szekér működése egyszerű. A kezelők forgatják a középső hajtókarokat, mire a kerekek elkezdenek forogni. Ha egyszer elindul a harci szekér – teljesen sima talajt feltételezve – tovább már könnyebben haladna. A legnagyobb nehézség mindenképpen a kocsi elindítása, a rendelkezésre álló emberi energia, valamint a teljes szerkezet igen jelentős súlya közötti aránytalanság miatt. A gépezet olyan magas, hogy belül létrák kellenének, hogy a felső toronyba fel lehessen mászni; erre pedig szükség volna a megfigyeléshez, a célzás és a tüzelésre való jeladás miatt. A nagyszámú ágyúcsőnek 360 fokos a hatósugara.”

Kőhajító gép

       1485-1490 között tervezte Leonardo ezt a rugóval ellátott harci eszközt, ami azóta igen közkedvelt lett a harctéren (persze csak addig, amíg felváltotta a fegyver). Leonardo még ifjú korában kezdett gondolkodni ezeken a terveken, és egészen valószínűsíthető, hogy a régi munkáit elővéve finomított, és tökéletesített rajta. De észrevehetjük, hogy nem annyira a harci oldala, hanem a rugós szerkezete nyűgözte le annyira, hogy elég sokáig foglalkozzon vele.

„ – A kőhajító gép lőtávolsága elég nagy, ezért nagyon messze lévő célpontok ellen is használható. Ebben a tervben Leonardo megnövelte a harci eszköz teljesítményét, így a hatékonyságát is. A két nagy rugó, amelyet feltehetően hajlított fából lenne, nagyon erős lökésre képes. Amikor a rugót felhúzzák, a két ívelt karban feszültség keletkezik, és meghajlanak. Ekkor óvatosan felhelyezik a lövedéket a kanálra, és a kezelőnek már csak egy nagy ütést kell mérnie az elülső hajtókarra. A két ívelt kar hirtelen visszatér nyugalmi helyzetébe, kiengedik az emelőkart, amely messzire repíti a lövedéket. A szerkezet alkalmas gyújtólövedék kilövésére is.

 - A kilövés műveletének végeztével a kőhajító gépet rövid idő alatt újra lehet tölteni. A kezelő a kilövés után a hajtókar forgatásával visszahajlítja az ívelt karokat.  Leonardo egy automatikus blokkoló rendszert is tervezett az újratöltéshez: mivel a rugók nagyon merevek, a felajzás műveletét nem lehet kizárólag a hajtókarral végrehajtani, mert az a túl nagy erőhatástól nyilván eltörne. Nagyon valószínű, hogy a fogaskerék belsejében egy vagy több rúd van, amelyek a felajzás alatt megakadályozzák az ívelt karok kiegyenesedését. A felajzást az ilyen szerkezetekre jellemző klakk-klakk hang kíséri. A felszabaduló energia valószínűleg olyan nagy, hogy a vázat kötelekkel és cövekkel a talajhoz kell rögzíteni.”

Hangszerek

Dobgép

       Ma már nem igazán lehet tudni az eredetének a célját, csak a vázlatok maradtak ránk. Lehet az is, hogy utcai parádékra, katonai felvonulásokra tervezte a művész, de az is, hogy a csatatérre a sereg buzdítására, vagy az ellenfél megfélemlítésére. Leonardo tervei alapján készült ez a számítógépes grafika, amin jól látszik, hogy a gépet húzni kell. Ezt megtehette ember, és állat egyaránt, de a dob működött egy hajtókarral is, amihez nem kellett a szekeret mozgatni.

       Leonardo nagyon sokat foglalkozott hangszerekkel, mivel jó muzsikus hírében állt. Azonban szerette feltalálni azokat a hangszereket, amikkel játszott. Legtöbbet az ütős, és vonós hangszerekkel kísérletezett, amire egy kitűnő példa a dobgép. Olyan hangszereket akart feltalálni, melyeknek a hangereje tetszés szerint változtatható. Ezt ebben az esetben úgy próbálta meg elérni, hogy a dob alakját, térfogatát, és a membrán feszültségének szabályozásán próbált változtatni.

Lókoponyás lant

       Ezt a különleges hangszert Leonardo feltehetőleg a színpadra szánta, mint sem valódi zenélésre. Az alapkoncepciót az adta, hogy állati szerveket használjanak fel hangszerek gyártására, amivel már az őskorban is sokat foglalkoztak. Ezt a lantot feltehetően Lodovico Sforza- nak készítette, szín ezüstből, ami igazán megtetszhetett az uralkodónak.

„A lókoponya formájú lantot Leonardo inkább színpadi látványosságnak szánta, mint voltaképpeni hangszernek. Más hangszerekkel összehasonlítva tulajdonképpen nem tartalmaz érdekes elemeket sem technikai, sem hangszerkészítési szempontból. Már a prehisztorikus időben is készültek hangszerek állati szervek vagy csontok felhasználásával, de a feltaláló ezúttal is újított: felhasználta például a szájpadlás porcait a húrok rövidítésére (mint a mai gitár érintőinél), a fogakat kezdetleges húrrögzítőként (mint a hegedűnél a kulcsot), valamint a koponyaüreget rezonanciaszekrényként.”

Színházi találmányok 

       Akkoriban ez kicsit sem volt meglepő, mivel sok mérnők foglalkozott színpadi kellékek tervezésével. Leonardo már Firenzében elkezdte, de igazán, Milánóban teljesedhetett ki ezen a téren. A reneszánsz volt az a kor, amikor a színház megváltozott. A miniatűrré tett valóság először itt jelenik meg, és akkoriban elkövettek mindent, hogy ez a legtökéletesebb legyen. Legjobban az udvaroknál volt ez megfigyelhető. Ezért kedvelték annyira az automatákat, amik ezen filozófia szerint mind színpadon, mind ünnepélyeken is alkalmazhatóak voltak.

       Több terv, és valódi legyártás is született repülő szerkezetekről – angyalok, és démonok szárnyairól, és madarakról. De Leonardo tervezett egy olyan autót, ami tud magától gurulni, és nemcsak egyenes, hanem görbe pályán is. Sokat foglalkozott már Firenzében is ezzel a témával, és megdöbbentő rajzai születtek. Önműködő kocsi, amelyet az utasok vezetnek egy dinamikailag sokszorozó és átalakító rendszerrel. De az a kocsi, amelyet a színpadra tervezett sokkal fejlettebb – önmozgó rendszere rugókra alapul.